Közgyűlés - jegyzőkönyv

2009. május 29. 22:32

 

JEGYZŐKÖNYV

a Konemara Egyesület

2009. május 29. napján 18:00 órakor tartott közgyűléséről

 

Helye: 1085 Budapest, Rákóczi út 30.

Az egyesület elnöke Németh Balázs köszöntötte a résztvevőket, levezető elnöknek saját magát,  a jegyzőkönyv vezetésére Hurbán Attilát, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Tóth Gergelyt és Németh Istvánt kérte fel. A jelenlévők - személyenként, egyesével - kézfelnyújtással nyílt szavazáson 11 igen, 0 nem 0 tartózkodással elfogadták a levezető elnök, a jegyzőkönyvvezető személyét, valamint a jegyzőkönyv hitelesítőket.

Az elnök javaslatot tesz a napirendi pontokra:

  1. Buzás Péter, Horváth Susa és Sziráki Éva elnökök lemondásának elfogadása.
  2. Hurbán Attila elnöki jelölésének elfogadása.
  3. Az ezévben kidolgozott SzMSz elfogadása, és az ezáltal felmerülő Alapszabály módosítások megtárgyalása, elfogadása.
  4. Új tagok felvételének, régi tagok kilépésének elfogadása.
  5. Életfa program megtárgyalása, a technikai feltételek és a kidolgozandó anyagrészekhez vállalások regisztrálása.
  6. Tagdíj módosítása 1500 forintra.
  7. Az egyesület számára vidéki bázisként felajánlásból érkezett Somlóvecsei telek és ház programjának kialakítása, megtervezése.
  8. 2009-es Egészségnapok tervezése.

A jelenlévők nyílt szavazással, 11 igen, 0 nem 0 tartózkodással elfogadták a napirendi pontokat.

1. NAPIREND: Buzás Péter, Horváth Susa és Sziráki Éva lemondásának elfogadása.

Az elnök ismertette a kialakult helyzet okát, miszerint személyes életkörülményeik, valamint az egyesület munkájában való közreműködéshez szükséges energiájuk megváltozása miatt két korábbi elnökségi tag (Sziráki Éva és Horváth Susa) nem kíván tovább részt venni az elnökség munkájában, az egyik (Sziráki Éva) a tagságáról is lemond. A korábbi egyesületi elnök (Buzás Péter) lemondott tisztségéről és kilépett az egyesületből. Ezen döntését írásban is megküldte, kilépő és lemondó nyilatkozatokat töltött ki, így az egyesület Alapszabályának megfelelően szabályosan kilépett. Az egyesülettel kapcsolatos dokumentációkat, levelezéseket és tárgyi eszközöket átvételi jegyzőkönyv alapján hivatalosan is átadta az elnöknek.

A jelenlévők nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem 0 tartózkodással megszavazták

Buzás Péter, Sziráki Éva, és Horváth Susa lemondásának elfogadását.

1./2009. (5. 29.) számú határozat:
A jelenlévők
nyílt szavazással, kézfelnyújtással 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodással elfogadták Buzás Péter, Sziráki Éva és Horváth Susa lemondását az elnökségi tagságról.

2. Napirend: Hurbán Attila elnöki jelölésének elfogadása.

A helyzet megoldása érdekében szükséges új egyesületi elnök választása.

Az elnök ismertette az egyesületi elnök Alapszabályban rögzített jogait, feladatait, és a választás menetét. Ezek után felkérte a közgyűlést a jelölésre. A közgyűlés egyetlen személyt jelölt a tisztségre, Hurbán Attilát.

Hurbán Attila elfogadta a jelölést.

2./2009. (5. 29.) számú határozat:
A jelenlévők
nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodással megválasztották Hurbán Attilát a Konemara KHE elnökévé.

3. NAPIREND: Az ez évben kidolgozott SzMSz elfogadása, és az ezáltal felmerülő Alapszabály módosítások megtárgyalása, elfogadása.

Az elnök ismertette a kialakult helyzet okát, miszerint a korábbi egyesületi

Alapszabály nem egyeztethető össze az utóbbi 4 év tapasztalatait kikristályosító szokásrenddel. Ezért kialakításra került az internetes szavazás, egyesületi netes közreműködés, az 5 tagú elnökség 3 tagúvá alakítása a hatékonyabb működés érdekében, és az egyszerüsített tagfelvétel, mely új alapszabályt tett szükségessé. Az alapszabályban történő módosításokat a tagság a meghívókkal együtt előre megkapta kijegyzetelve, és áttanulmányozta.

A jelenlévők nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem 0 tartózkodással megszavazták az új alapszabály elfogadását.

3./2009. (5. 29.) számú határozat:
A jelenlévők
nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodással elfogadták az új Alapszabályt.

4. NAPIREND: Új tagok felvételének, régi tagok kilépésének elfogadása.

Kilépő Tagok: Gánti Bence, Sziráki Éva, Buzás Péter, Mester Anikó, Martos Zsolt, Török Judit,

Új tagok belépése: Takács Karcsi, Basilides Lilla,

A jelenlévők nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem 0 tartózkodással megszavazták az új tagok belépését, és a régi tagok kilépését.

4./2009. (5. 29.) számú határozat:
A jelenlévők
nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 10 igen, 0 nem, 1 tartózkodással elfogadták az új új tagok belépését, régi tagok kilépését.

5. NAPIREND: Életfa program megtárgyalása, a technikai feltételek és a kidolgozandó anyagrészekhez vállalások regisztrálása.

A megbeszélés során elfogadta a tagság, hogy nagy szükség van egy szabadon hozzáférhető, szakszerű prevenciós adatbázis létrehozására, mely a városi ember életében olcsón, könnyedén, elérhetően végezhető prevenciós technikákat tesz közkinccsé. Lilla ajánlotta, Árpi a megvalósítását vállalta egy Wikipedia nyitott forráskódja alapján létrehozandó  online keresheto tudásbázisnak, mely a tagság által egyszerűen szerkeszthető módon összesíti a nagyvárosi lakosság számára az egészséges életmód  és prevenciós alapelveket, szakszerűen  és közérthetően kidolgozva.

Vállalások:

  • Árpi és Lilla a technikai alapozásra, az adatbázis létrehozására
  • Süti a táplálkozás, megelőzés témára
  • Kata a Tibeti spiritualitásra
  • Lilla a gyógynövénytanra
  • Orsi a masszázskultúrára
  • Balázs a prevenciós mozgásra

vállalkozott.

5./2009. (5. 29.) számú határozat:
A jelenlévők
nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodással elfogadták az Életfa programot és vállalásokat tettek.

6. NAPIREND: Tagdíj módosítása 1500 forintra

Az elnök ismertette az új tagdíjat, melynek oka az, hogy ezévtől rendelkezésre állhatnak majd a gyűjtött 1%-ok, így ez csökkentést tesz lehetővé.

A jelenlévők nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem 0 tartózkodással megszavazták az új tagdíj elfogadását.

6./2009. (5. 29.) számú határozat:
A jelenlévők
nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodással elfogadták az új tagdíjat.

7. NAPIREND: Az egyesület számára vidéki bázisként felajánlásból érkezett Somlóvecsei telek és ház programjának kialakítása, megtervezése.

Az elnök ismertette, hogy felajánlás történt, és amennyiben az egyesület is nyitott rá, vidéki „oktató sejt” (bázis) kialakítására alkalmas Somlóvecsei telek-házzal áll a tagség rendelkezésére, mely felujításra szorul. A megbeszélés kiterjedt arra, hogy a felujítás az egyesület tagságának hatásköre is lehet, melyre Takács Karcsi búbos kemence kialakítását és statikai szakember bevonását előlegezte meg. Az egyesület támogatását kifejezve felhatalmazta az elnökséget a felajánlóval való továbbtárgyalásra, pályázati források felderítésére. Az egyesület tagjai kalákában vállalják a részvételt, melyet egy julius végi helyszínelő látogatás alapoz meg. 

A jelenlévők nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem 0 tartózkodással megszavazták az új alapszabály elfogadását.

7./2009. (5. 29.) számú határozat:
A jelenlévők
nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodással elfogadták a Somlóvecsei felajánlással kapcsolatos közreműködést és részvételt.

8. NAPIREND: 2009-es Egészségnapok tervezése

Az egyesület a június 20-21-ei hétvégét, valamint a július 7-8-at kapta lehetőségül, hogy az Ikladi szederfa otthonban megtartsa az egészségnapot. Megtárgyaltuk, hogy ki mikor ér rá, és a junius 20.-aban döntöttünk.

Részvételi vállalás: (2009. júni 20., szombat) zsolt, suti, orsi, kata, gabi, bali.

További egészségnapok lehetőségét fenntartottuk.

8./2009. (5. 29.) számú határozat:
A jelenlévők
nyílt szavazással, kézfelnyújtással, 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodással elfogadta az ikladi egészségnap szervezését, részvételt.

Az elnök megköszönte a részvételt és 20.00-kor bezárta a közgyűlést.

Budapest, 2009. május 29.